Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

Szik share

Újraépített élmény - v2.0


Majdnem három és fél év telt el azóta, hogy a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium előző honlapja elindult 2013. decemberében: a mobilos böngészés felemelkedőben volt, a reszponzív dizájn már nem számított teljes újdonságnak, de még erőteljesen terjedési fázisban tartott. Azóta technológiák jöttek-mentek: nagyon sok idő eltelt, így aktuális lett, hogy modernizáljuk a SZIK online jelenlétének alapját biztosító honlapot.

Szik kepernyokep1

Hatásos kezdőoldal, nagy képekkel

Ahogy korábban, úgy most is teljesen nulláról kezdtünk mindent: új tartalomkezelőre költözött az oldal, a dizájn pedig teljesen megújult. A megújulás alatt nem csak a kódban történt változásokat értem: sokat alakítottunk a teljes megjelenésen is. Nagy hangsúlyt kapott a tipográfia az ismerős fontok megtartásával, 2017-es trendként megjelent a meglepő és hatásos színátmenet is.

Szik kepernyokep menu 1

Információgazdag, nagyívű menü

Modern megjelenés

A célközönség már a Z generáció, képviselőinek a technológia- és az internethasználat alapvető készség, nem okoz gondot bonyolultabb layout-tal rendelkező oldalak értelmezése sem. Erre alapozva a menüt egy ismerős gomb mögé rejtettük, így a tényleges tartalom és a menü nem versenyeznek a térért, hanem egymás felett helyezkednek el, külön rétegen, békésen megférve egymás felett-alatt. Ennek köszönhetően sokkal bonyolultabb és információban gazdagabb menüt tudtunk alkotni, ami kifejezetten látványosra sikerült.

Képek, képek mindenhol

Nagy hangsúlyt kapnak a nagyfelbontású, jó minőségű fotók is az oldalon: minden aloldal és cikk fejlécében megjelenhet egy kiemelt kép, mely alapjaiban határozza meg az aloldal hangulatát. Ezenkívül egy kézzel készített, egyszerűen kezelhető, komplex layoutok kialakítására is alkalmas landing page szerkesztő felületet is kapott a tartalomkezelő (ami egyébként ezúttal a Wordpress lett).

Az adatok átköltöztetése Wordpressre Joomláról meglepően zökkenőmentesen zajlott egy kiegészítő segítségével - igaz, mivel fizetős pluginről van szó, ezt nyilván el is vártam.

Sebesség

Kiemelt figyelmet fordítottam a betöltési folyamat teljes átalakítására annak érdekében, hogy a weboldal tartalma minél hamarabb megjelenjen a látogatónak. Ez - mint ahogyan az alábbi képek is mutatják - nagyon jól sikerült: a weboldal kiemelkedően jól teljesít a GTMetrix és a Pingdom Tools mérésein is, akár 583 milliszekundum alatti betöltési sebességet is produkálva.

Szik teljesitmeny 1
Szik teljesitmeny 2

Ehhez természetesen átalakításokra volt szükség infrastrukturális szinten is: időközben más tárhelyre költözött az oldal, emellett a betöltési folyamat optimalizálása mellett CDN-t (content delivery network) kezdtünk használni, valamint megfelelő gyorsítótárazási megoldás is került az oldalba. Ezek és az újraírt kód együttes hatásaként jelentkezik a villámgyors betöltési sebesség.

Biztonságos weboldal

További fejlesztésként engedélyeztük és kizárólagossá tettük a HTTPS-t az oldalon, összhangban a weben jelenleg tapasztalható aktív HTTPS-irányába történtő elmozdulással. Figyelemmel arra, hogy manapság minden nagyobb böngésző nem biztonságosnak kezdi jelölni a titkosítatlan kapcsolaton keresztül kommunikáló oldalakat, elengedhetetlen, hogy megfelelően beállított tanúsítvánnyal rendelkezzen weboldalunk: hitelessé tesz, javítja a Google rangsorában elfoglalt helyezésünket, valamint - a legfontosabb - biztosítja a biztonságos kommunikációt a látogatók és a weboldal között.

Tovább is van, mondjam még?

A későbbiek során a weboldalt szorosan integráljuk a kollégium elektronikus tanulmányi rendszerével, valamint egy kialakítandó CRM rendszerrel is. Így egy központi felületen tartható karban minden kollégista adata, változás esetén pedig automatikusan minden rendszerben megjelennek a frissített információk.